Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kispatak, mely vidáman csörgedezett keresztül kasul egy kies vidéken. Ez volt az otthona, s mint ilyet szerette. Voltak benne meredek kaptatók, és pezsdítő lejtők egyaránt, ezért élete derűsen telt. Ám egyszer ismeretlen részeken kalandozott s ekkor összeakadt egy másik patakkal. Ez a patak más volt, mint ő, kevésbé haladt kacskaringósan, és ritkábban csordult túl, és áradt rá a partjaira, viszont gyönyörű színekben pompázott, és méltóságteljesen vonult végig az őt övező táj mellett. Minden arra járó szívét öröm töltötte el, ha csak rá nézett. Mindkét patak örömét lelte a találkozásban, s a későbbiekben egyre többször kereszteződtek útjaik, s az ilyen találkozások után a kis patak mindig vidámabban, s nagyobb bátorsággal hódított meg új tájakat, mint azelőtt bármikor, és boldogságában többször frissítette fel vízével a partjait. A színpompás patak, pedig csak egyre szebbé, és csillogóbbá vált, s megduzzadt örömében. Nem sokkal később, a két patak ideje túlnyomó részében már együtt suhant, közös erővel olyan tájakra is el tudtak jutni, melyekről azelőtt csak álmodtak. Egy folyó erejét érezték magukban. Ám néha útjuk nehéz volt, némelykor egy-egy szikla állta útjukat, másutt egy nagyobb emelkedő. De a víz erős, így idővel utat vájtak a sziklába, és többszöri nekifutás után a csúcsokat is meghódítottak. Ám egyszer egy nagyon száraz időszak köszöntött rájuk, félő volt, hogy ki is száradhatnak, és ebben az időben a színpompás patak sokszor szólt rá a kis patakra, hogy az ne áradjon olyan gyakran túl, és ne írjon mókából kacskaringókat, hiszen az hiábavaló és erejük fogytán van. Ezért ezután a kis patak nyugodtabban próbált folyni, de néha így is felül kerekedett benne a természete, és vaddá vált. Eközben a színpompás patak sokszor örvénylett magában a kis patak viselkedése miatt, s nagyobb örömét lelte már a külön útjaiban. S egy napon elmondta a kis pataknak, hogy nem vágyik már vele több közös útra. A kis patak ettől nagyon elbúsult, s visszahúzódott eredésnek földjére, egy kis barlangba. Forrása azonban bő vizű volt, és időről időre kilökte a felszínre, ahol sok más erecske is csörgedezett vidáman. Némelyek hozzá hasonlóan kuszán, mások mérsékeltebben, de vidámságuk a kis patakra is óhatatlanul átragadt, és újra kedve támadt más földeket átszelni, megpermetezni a partmentén növekvő virágokat, és játszadozni a némelykor vízbe pottyanó levelekkel. S lassanként ráeszmélt saját erejére, melyet azelőtt remélni sem mert, míg meg nem tapasztalta, milyen folyóként száguldani előre.