kezdet
2010.12.09. 21:46
Egy vélhetőleg pozitív személetű ember egyszer azt mondta: "ha valahol becsukódik egy ajtó, máshol kinyílik egy ablak. Bár manapság úgy érzem ez már egy eléggé elnyűtt, és túlhasznált szólam, mégis a jelenlegi élethelyzetemre igencsak passzol. Tehát ez a blog volna, az én lassan remélhetőleg kinyíló ablakom, ami jelenleg még csak egy aprócska rés, de remélem tágulni fog, és a keretei is egyre épülnek, szépülnek majd. Szeretnék majd néhány olyan dolgot megmutatni itt, amik hatással voltak rám, és olyanokat is amik ezek nyomán keletkeztek, keletkeznek, és keletkezni fognak. Remélhetőleg ez lesz majd az én játszóterem, ahol egy idő után nyüzsgő, színes, -szagosságot nem ígérhetek- élet lesz. És aki ide téved remélhetőleg picit maga is felpezsdül, ahogy én szoktam, ha egy gyerekekktől hangos játszótér mellett haladok el.